Javában tartanak a Magashegyi Underground új nagylemeze, az Ezer nap felvételei. A szimfonikus nagyzenekar, az ütőegyüttes és a kórus stúdiófelvételei után a következő hetekben rögzítik a dalok teljes változatát. A Magashegyi Underground február 24-én a budapesti Művészetek Palotájában mutatja be az új lemezt a közönségnek.
December 28-án 2011 utolsó budapesti koncertje érkezik el a Magashegyi Undergroundnak, ami ráadásul egyetlen a fővárosban a 2012. február 24-ei lemezbemutatóig. A Budapesten élők mellett idén még Sopron és Miskolc közönsége hallhatja élőben a zenekart.
A novemberi, teltházas Ezer nap című koncert után szimfonikus nagylemezt készít a Magashegyi Underground. A zenekar az új album hangulatához illően február 24-én a budapesti Művészetek Palotájában tartja lemezbemutató koncertjét nagyzenekarral és kórussal.
Ebben a top5-ben Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground örökké pörgő énekesnője választotta ki az aktuális kedvenceit. Bíborkánál a favorit 5 szám mindig változó, de ebben a pillanatban ezeket érzi a legközelebb magához. A számozás ez esetben nem jelent sorrendet. Hallgassátok meg ti is Bocskor Bíborka listáját!
A zenekar az új album hangulatához illően február 24-én a budapesti Művészetek Palotájában tartja lemezbemutató koncertjét nagyzenekarral és kórussal.
Egyedi élményben lesz része annak, aki november 2-án ellátogat a MüPa színháztermébe, mert sose hallott hangszerelésben (és hangvételben) meséli el a Magashegyi Underground és Tariska Szabolcs a zenekar újraindulása óta eltelt 1000 napot – szimfonikus zenekarral, kórussal és költő vendégekkel.
A Megasztár harmadik szériájában feltűnt erdélyi lány, Bocskor Bíborka nem a celeb vonalat választotta a népszerűség eléréséhez. A Magashegyi Underground énekeseként lopta be magát az elmúlt években a rajongók szívébe, és örül annak, hogy a zene része az életének.
A közelgő napok mini fesztiváljainak felsorolásából az Agorán túl kihagyhatatlan a Magyar Jazz Ünnepe, de ha más ízekre vágyunk, kattintva sport- és gyerekprogramok közt kutakodhatunk…
Május 3-5. között a Corvinus Egyetemi Napok adja meg a hét lendületét. Az első napon - kedden - a Magashegyi Underground és a Kiscsillag garantáltan elindított mindenkit a bulizás útján. Marha jó koncertek voltak!
Corvinus Egyetemi Napok elé nézünk a jövő héten: 2011. május 3 és 5 között három napos fesztivált szervez az intézmény a Közgáz Campuson. Idén a CEN helyszíne a Sóház és a Főépület közti terület lesz. Kedden a Kiscsillag és a Magashegyi Underground lép fel, szerdán a Subscribe, a Fish!, valamint a Turbo fog nekünk zenélni, csütörtökön pedig a Compact Disco, DJ O’Neal, a The Carbonfools és Julia Carpenter buliztat jól meg minket.
Az Ezer Erdőben tett kirándulás után 2011 sem a pihenés éve a Magashegyi Undergroundnak, amit már az év elején kiadott Ezer Város című tükörlemez is sejtetett. A tavasz örömére máris itt egy újabb dalcsokor – a Ragyogás című 4 számos onlinemaxi, amit élőben április 16-án hallhatunk az A38-on és utána több vidéki városban is. Ez [...]
A tavaly év végén megjelent Ezer erdőt követő folytatás még az ősszel a boltokba kerül, pörgősebb lesz majd, ráadásul egy most megjelenő kislemez is megelőlegezi.
Kovács Áron már a múlt héten megjósolta, nagy meglepetésre készül a Bocskor Bíborka vezette formáció. A Class40 házigazdája akár lottózhatna is, hiszen a Magashegyi Underground valóban üstökösként robbant be a toplista első helyére. Britney Spears csupán egy hétig örülhetett főnixmadárként újjáéledő zenei karrierjének, Bocskor Bíborka és csapata már le is taszította a trónról: „Metróhuzat” című [...]
Az Ezer Erdőben tett kirándulás után 2011 sem a pihenés éve a Magashegyi Undergroundnak, amit már az év elején kiadott Ezer Város című tükörlemez is sejtetett. A tavasz örömére máris itt egy újabb dalcsokor – a Ragyogás című 4 számos onlinemaxi, amit élőben április 16-án hallhatunk az A38-on és utána több vidéki városban is. Ez azonban még csak az év első fele, a Ragyogás ugyanis előfutára a második Magashegyi nagylemeznek, amit az ősz végén máris kezünkben és lemezjátszóinkban tarthatunk.
Hosszú utat tett meg a Magashegyi Underground a Szeplős válltól mostanáig, de vajon jut-e valahová? El tudja-e rontani a Brains a könnyűzene egyik legfaszább találmányát, a ragga jungle-t? Van-e elég türelem a világon Faul lemezéhez? Három magyar lemez kritikája következik.
Harcsa Veronika, Magashegyi Underground, Maszkura és a Tücsökraj, Intim Torna Illegál, Heaven Street Seven, Jamie Winchester, Fábián Juli Jazz Riff és a Kutya Vacsorája – csak pár előadó, akik tavaly vállalták, hogy a Sziget kísérőrendezvényeként otthonukban szórakoztatták a fesztiválozni vágyókat. Vagy az éppen oda nem vágyókat. Aki nem szereti a hatalmas tömeget, a fesztiválozással járó port vagy csak nem akarja a nyüzsgéssel fárasztani magát egy-egy koncertért cserébe, a Sziget Fesztivál szervezőitől új esélyt kapott: az esély neve pedig SzobaSziget.
A Dürer szombat estére átváltozott a Pál Utcai Fiúk Álarcosbáljának helyszínévé. Álarcok, Magashegyi Underground, artisták, véletlenszerűen kihúzott dalokból álló koncert… valahogy így lehetne összefoglalni a bulit!
A Magashegyi Underground már nem csak a koncertre járók naptárában van aktívan jelen, mert tavaly megjelent első albumuk is, az Ezer Erdő. Így otthon, a lemezről is bármikor elérhetővé váltak a dalok. A zenekar azonban a nagylemez megjelenése után sem állt meg pihenni: a napokban jelenik meg az Ezer Város című kislemez. Bocskor Bíborka mesélt nekünk a lemezekről és a fellépésekről, valamint arról, hogy milyen fontos a zenekar számára, hogy igazi közös élményt hozzanak létre egy-egy koncerten.
Január 29-én exkluzív zenei kirándulást tesz a Magashegyi Underground a budai hegyekbe! A november elején megjelent, és azóta már a rádiók játszási listáján előkelő helyet elfoglaló Ezer Erdő album akusztikus premierje lesz hallható a Klebersberg Kultúrkúria színháztermében. Ráadásul emléket is kap a koncert után az, aki eljön – hazaviheti saját pendrive-ján a február elején megjelenő Ezer Város kislemezt.
Ezer Erdő címmel megjelent a Magashegyi Underground első albuma. Mondhatjuk, hogy ami nincs rajta ezen a lemezen, az nem is létezik. Ez a káosz azonban kevésbé felüdítő, mint zavaró. De vizsgáljuk meg ezt a kérdést, részletesebben is!
A november hónap utolsó Világgödör rendezvényén fellép a zenei életbe nemrégiben újult erővel és új albummal visszatért Anna and the Barbies. Lesz még Magashegyi Underground, akik szintén nemrégiben jelentették meg első hivatalos albumukat, és leginkább a pop-rock csapást követik, természetesen olykor meghökkentő underground lépésekkel, úgymint aluljáró turné, vagy irodai meglepetéskoncertek, ráadásul fúvósokkal és vonósokkal egészülve ki. A kettő között az Intim Torna Illegál nemes egyszerűséggel bemutatja új lemezének anyagát. Hajnaltól Vida Tónié a DJ pult!
Első és legfrissebb nagylemezanyagával érkezik Keszthelyre a Magashegyi Underground. A rajongók a zenekarral és a DVD-vel bővített CD-vel a keszthelyi 512 Klubban találkozhatnak november 20-án.
A Magashegyi Underground hosszú előkészítés után a közelmúltban megjelentette első lemezét, mely az Ezer erdő címet kapta. Egy pozitív lemez, egy gyönyörű borító, jó dalok. És, hogyan is lehetne ezt közhírré tenni? Természetesen, csakis gerilla módszerekkel!
Lemezbemutató koncertre készül a Magashegyi Underground, hiszen számos kislemez anyag után nemsokára megszületik az első „nagylemez”, azaz egy tizenegy szerzeményes CD a zenekartól. Október 29-én az A38 hajón élőben mutatják be a vadiúj számokat valamint az Ezer Erdő címmel megjelenő hanganyagot digitálisan megörökítő optikai tárolót.
Szeptember 29-én (ma!) Óbudán, a Kobuci-kertben találkozhatnak rajongóik ismét a Magashegyi Undergrounddal. A zenekar egy sűrű fesztiválidőszak után, az új lemezük végső munkálatainak legsűrűbb fázisában szakít időt egy kis örömzenélésre.
Kezdetben volt a nyáj s volt a hegy. Volt egy kapaszkodó és volt még egy pásztor a kutyájával a tó parti házban, egy lány akinek énekelt éjjel az ablakában, egy másik, aki a vizet hordta fel a magashegyre a facsemetéknek minden reggel, ment a tavaszlesre s alá s fölé ha emelkedett a nap, a hegy mindig érintetlen s természetes maradt. S városba mentek a vágyakkal simán, titokba tartják hogy a hegyük nincs Budán, se Mecsek se Csergő se Zemplén se Bakony, ott van a dalokban, bennük van. Hallom és látom a szelet is, pajkosan nevet ha nincs dolga a szoknyáknál, felkap egy követ és csiszolja, zsebébe dugja és rendre hajnalba fellopja ott Magashegyre....