A készülő 5. Zséda album előfutáraként érkezett Zséda Legyen úgy! című dala. A legfrissebb nemzetközi trendet követő, ám mégis nagyon Zsédás dal született Létray Ákos és Moldvai Márk műhelyében. A szöveg pedig Geszti Péter tollából szaladt ki, és lett éppen olyan tökéletes, mint a Fekete Rúzsé. A dal szövegbe lopott érzékiségét még tovább fokozza Bársony Bálint szaxofon szólója.
Nagyon szeretem Zséda dalait, a videóklipje is nagyrészt jók szoktak lenni, nincs ez másképp legújabb videóklipjével is, amelyet a Legyen úgy című dalra forgattak. A legfrissebb nemzetközi trendet követő, ám mégis nagyon “Zsédás” dal Létray Ákos és Moldvai Márk műhelyében született, a szöveget pedig Geszti Péter írta, akivel az énekesnő már a Fekete rúzs című [...]
Kocsis Tibor Zsédát kapta duettpartnerként. Az X-Faktor énekese szabályosan leénekelte a színpadról Zsédát a Mindhalálig mellettem című dalban.
Falusi Mariann, Csepregi Éva, Szekeres Adrien, Zséda, vagy Zorán mind egy embernek köszönhetik, hogy a zenével egy életre elköteleződtek. Sík Olga születésének 100. évfordulója alkalmából egykori tanítványai, szeretetük és tiszteletük jeleként koncertet adnak emlékére, méltón emlékezve tanárukra és büszkén mutatva összetartozásukat.
Valóban válságba került Zséda házassága? Erről is beszélgettünk egy rendezvényen a sikeres magyar énekesnővel.
A készülő ötödik Zséda album előfutáraként érkezik Zséda “Legyen úgy!” című dala. A legfrissebb nemzetközi trendet követő, ám mégis nagyon “Zsédás” dal Létray Ákos és Moldvai Márk műhelyében született. A szöveget pedig Geszti Péter írta, akivel az énekesnő már a Fekete rúzs című dal kapcsán is dolgozott együtt. A dal szövegbe lopott érzékiségét még tovább [...]
Zséda a kisfia születése után sokkal merészebb és szexisebb lett a színpadon.
A nyakláncán angyalka vigyázza lépteit, pedig a gazdájának nincs is szüksége a segítségére: Zséda, azaz Zsédenyi Adrienn törékenysége csak jó álca. Keményen tud küzdeni, ha arról van szó, hogyan valósítsa meg álmait – Zellei Dóra írása.
Zséda tizenkét éve van együtt orvos férjével. De vajon hogyan működhet két ennyire különböző ember kapcsolata? Az énekesnő szerint olykor igen nehezen...
A gyerek és felnőttek egyik kedvenc figurája, Micimackó július 7-től ismét visszatér a mozivászonra. Ezen a napon a film zenéje is megjelenik CD-n, melyen a dalokat kedvelt hazai művészek előadásában hallgathatjuk meg. A film és a hozzá kapcsolódó album egyaránt nagy kalandnak ígérkezik az egész család számára! A betétdalt, „Az én világom” című számot hazánk egyik legsikeresebb énekesnője, Zséda énekelte fel, aki mellesleg maga is anyuka.
Ma mutatták be Zséda legújabb videóklipjét, amelyet „Az én világom” című dalra forgatott az énekesnő. „Az én világom” című dal az új Micimackó film zenéjének egyik dalaként érkezik, 7 másik magyar szerzeménnyel együtt. Az alkotás filmzenéjének megjelenéséről tegnap írtunk. Varsóban vették fel a klipet, ahol a stúdióban Adriennen kívül még 5 másik ország énekesnője énekelte [...]
35 év elteltével a világ leghíresebb medvéje, Micimackó visszatér a szélesvászonra. A film betétdalát, „Az én világom” című számot az egyik legkiválóbb hazai énekesnő, a szintén anyuka Zséda énekli.
Az énekesnőnek nem jött egyből a siker a Cotton Club Singersből való kiválás után, de talált más megélhetést.
Minden eddigit felülmúló, globális online tehetségkutató verseny indult december 1-én Avon Voices néven, amely a legtehetségesebb női énekeseket keresi világszerte. Zséda is kíváncsian várja, Magyarországról milyen nevezések kerülnek a nemzetközi zsűri elé. Hazánk egyik legnépszerűbb énekesnője szerint az igazi tehetség megtalálja az útját, ám a siker senkinek sem garantált.Az Avon Voices nem mindennapi feladatra vállalkozott: [...]
Zsédenyi Adrienn volt a sztárvendég a tegnap esti X-Faktorban. Zséda profi módjára adta elő a Skorpió hava és Rám valahol egy férfi vár című dalait.Én zabáltam minden egyes mozdulatát.
Noha a hivatalos megnyitó ma és holnap lesz a MIX klub, bár és étteremben, a tegnapi zártkörű VIP partin ízelítőt kaptunk a Michelin-csillagos séf ételeiből, miközben Zséda és a világhírű Julie McKnight énekelt.
Törékeny nő, mégis hihetetlen erő lakozik benne. Igen, tőle igazán megtanulhatjuk, küzdeni tudni kell. Zséda állítja, ez nemcsak benne, hanem az összes nőben ott van. Csak hinnünk kell az erőnkben.
Zsédenyi Adrienn az elmúlt időszakban egyre többször jelenik meg mélyen dekoltált, nőies és szexi ruhákban, sőt nemrég az is előfordult hogy fürdőruhában, vagy esetleg felső nélkül pózolt egy-egy újságban.
Zsédenyi Adrienn Szentesen, a Horváth Mihály Gimnázium irodalom-dráma tagozatán tanult. 15 éves korától Sík Olga tanárnőnél tanult énekelni, majd négy színházban (Arany János Színház, Független Színpad, Krétakör Színház, Új Színház) mutatta meg színészi képességeit. Hét évig tanult hegedülni és a művészi pálya mellett a Nyugat-Magyarországi Egyetemen szerzett diplomát, mint szociálpedagógus.
Zenei karrier
Cotton Club Singers (1994-2001)
1994-ben Szűcs Gabriellával, Kovács Péterrel és László Boldizsárral alapították meg együttesüket, amellyel első két évben egy Cotton Club nevű helyen játszottak, majd később a Budai Parkszínpadon és a Kongresszusi Központban is fellépett. Az együttesnek Adriennel hat év alatt öt nagylemeze jelent meg. Adrienn 2001-ben kilépett a formációból és azóta a White Chocolate nevű zenekar mellett szólókarriert folytat.
Szóló karrier (2002-jelen)
Adrienn 2001-ben kilépett a zenekarból és azóta szólókarriert folytat. Washingtonban a magyar delegáció képviseletében fellépett a Folger Shakespeare Library-ban rendezett magyar esten melynek műsorát Tabányi Mihály kísérte.
Első szólóalbuma 2002-ben jelent meg Zséda címmel, melynek producere Rakonczai Viktor volt, akivel a Kőbányai Zenei Stúdióban osztálytársak voltak. Az album elérte a arany minősítést.
Az album legsikeresebb dala és egyben Adrienn első nagyobb sikere a Valahol egy férfi vár volt, amely három hétig vezette a VIVA TV slágerlistáját.
Adrienn első albumát a Mennem Kell Tovább cimű sikerballadájával folytatta.
2003 őszén útjára indul a Szeress most! című szappanopera az RTL Klub-on, aminek főcímdalát Adrienn énekli. Ez a szám hatalmas áttörést, országos ismertséget hozott Adriennek, és 3 hétig vezette a VIVA Chart-ot.
2004-ben jelent meg Adrienn második albuma Zséda-Vue címmel. Az albumról több sikeres kislemez is megjelent, többek között: Motel, Mindhalálig vagy az Újhold. Ez Adrienn első albuma, amely elérte a platinaminősítést.
2006-ban jelent meg Adrienn első karácsonyi albuma Ünnep címmel, amely szintén elérte a platinaminősítést. Az albumról az A szürke patás című számból készült videoklip, mely máig is kedvelt karácsonyi dal lett Magyarországon.
2007-ben Létray Ákos felkérte az akkor első gyermekét váró Adriennt egy duettre Ákos Valahol című számához. A dal 2007-ben a VIVA TV éves zenei összesítésében a második, egyben az első magyar dal lett. A duet több mint 40 héten át szerepelhetett a Mahasz Top 40 rádiós slágerlistán igy talán Zsédenyi Adrienn eddigi legnagyobb sikere lett.
2008-ban jelent meg Adrienn negyedik albuma Rouge címmel. Az album első kislemeze a Fekete Rúzs, amely a VIVA TV slágerlistáján elérte az első helyet.
Az Rouge album következő kislemeze az És Megindul a Föld, 2009. legjátszottabb hazai dala lett.
2009. május 28-án a Papp László Budapest Sportarénában adott teltházas koncertet a varázslatos énekesnő, Zséda. A program közel 15 éves pályafutásának keresztmetszete volt, valamennyi nagy slágere, legkedvesebb dalai hangzottak el az Arénában, és persze a legfrissebb, a Rouge album legjobbjai sem maradhattak ki a műsorból.